Gyermekeinkben a jövő – konferencia és szakmai nap

Az Európai Gyermekek Szövetsége Egyesület 2017. november 20-án, a Gyermekek Jogainak Világnapján, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karán rendezte meg a gyermekek társadalmi egyenjogúságának és esélyegyenlőségének megvalósításával foglalkozó konferenciáját. A rendezvény fővédnöke Dr. Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége volt.

Az Egyesület hitvallása, hogy a játékhoz, a tanuláshoz és az alapvető emberi jogokhoz való jogát minden gyermeknek ismernie kell, és ezektől őket senki sem foszthatja meg.

A konferencián olyan, elsősorban gyermekekkel foglalkozó szakemberek: óvónők, pedagógusok, védőnők, orvosok, egyéb egészségügyi és metálhigiénés szakemberek, pszichológusok, gyermekjóléti intézményekben dolgozó és gyermekvédelemmel foglalkozó szakemberek, edzők, illetve szülők vettek részt, akik hozzá szeretnének járulni a jövő generációjának fejlődéséhez, a viselkedési normák kialakításához, a testi és lelki biztonság megteremtéséhez, a jogokat ismerő és betartó, de szabadon gondolkodó és véleményét kinyilatkoztató gyermekek neveléséhez.

A plenáris üléseket követően négy szekcióban: oktatás, egészségügy/gyermekbántalmazás, család, internet világa témában folytak a kerekasztal beszélgetések. Az oktatási szekciót Dimanopulosz Andrea a Németvölgyi Általános Iskola igazgatója vezette. A DPMK képviseletében Farkas Andrea digitális fejlesztő vett részt az oktatási szekcióban, aki a Digitális Oktatási Stratégia és a Digitális Gyermekvédelmi Stratégia vonatkozásában az oktatás digitális átállásának szükségszerűségéről beszélt, és az ezzel együtt járó előnyök és veszélyek kezelésével kapcsolatos intézkedésekre vonatkozóan fogalmazta meg hozzászólásait.

A konferencia programját a Smart Events applikációval lehetett nyomon követni, az előadásokat lájkolni, információkat megosztani, illetve hozzászólásokat fűzni az elhangzottakhoz.

 

Készült az EFOP-3.2.15–VEKOP-17-2017-00001 „A köznevelés keretrendszeréhez kapcsolódó mérési-értékelési és digitális fejlesztések, innovatív oktatásszervezési eljárások kialakítása, megújítása” projekt keretében.