A Digitális Oktatási Konferencia és Kiállítás első napján, 2019. június 7-én, a DOKK helyszínéhez egészen közel, az Elte Gömbaulájában kerül sor a World Robot Olympiad regionális elődöntőjére. Az eseményen 6–19 éves fiatalok építenek és programoznak LEGO robotokat, a délután folyamán pedig a robotmenet-köröket is meg lehet tekinteni. A rendezvényre a belépés ingyenes.
A World Robot Olympiad™ (WRO™) egy nemzetközi robotépítési és -programozási verseny, amelynek célja, hogy a gyermekeket és fiatalokat közelebb hozza a természettudományos ismeretekhez, tantárgyakhoz, valamint ösztönözze őket a mérnöki, informatikai szakmák választására. A felkészülés alatt a 2-3 fős csapatok egy csapatvezető segítségével közösen gyakorolnak, de a versenyeken a csapattagoknak egyedül kell megoldani a feladatokat, az előzetesen megszerzett tudás alapján.
A versenyen 6–25 év közötti fiatalok vehetnek részt 4 kategóriában (Regular, Open, Football, Advanced Robotics Challenge) és 6 korosztályban. A versenyen a csapatok a robotjukat LEGO MINDSTORMS® elemekből építik meg, de versenykategóriától függően a többi vezérlő-, építőanyag vagy programozási nyelv használata is megengedett. Az ARC kategóriában a National Instrument myRIO vezérlőegysége és a MATRIX, TETRIX építőelemek használhatók.
A 2019. évi WRO verseny témája: Smart Cities
A WRO 2019-es versenyszezonjában 10 regionális fordulót tartunk az Edutus Egyetem szervezésében. A regisztrált csapatok 4 kategóriában és 6 korosztályban mérhetik össze tudásukat, és kvalifikálhatják magukat a tatabányai nemzeti döntőre. A legjobban teljesítő csapatok a novemberi győri világdöntőn képviselhetik Magyarországot.
Bővebb információ: https://wro.hu