Cikksorozatunkban olyan pedagógusokat és iskolákat mutatunk be, akik a járványhelyzet nyomán elrendelt digitális munkarendben kiemelkedő oktatási, illetve támogató tevékenységet folytattak. Célunk, hogy a széles közönség is megismerje történeteiket, tapasztalataikat, a távtanítás során kialakított jó gyakorlataikat.

Az alábbiakban Pápai Júliával, a BGSZC II. Rákóczi Ferenc Technikum pedagógusával készült interjúnkat olvashatják.

25 éve tanít ugyanabban az intézményben német nyelvet és szakmai tantárgyakat. Bár az iskola neve a negyed évszázad alatt többször változott, öröklött szellemisége mindig is támogatta az innovatív pedagógiai munkát. Pápai Júlia már pályája kezdete óta kutatja az internet és a nyitott tanítási formák kapcsolatát. A kétezres évek elején végezte el az ELTE-n a médiapedagógia szakot, ami még egy lépéssel közelebb vitte a digitális pedagógia módszertanához. 2011-ben kapcsolódott be a Rákócziban a témahét szervezésébe, majd több éven át vezette az innovációs munkaközösséget. A 2018/19-es tanévben részt vett a szakmai tantárgyak e-learning tananyagainak fejlesztésében a Canvas felületén, így betekintést kapott a távoktatás módszertanába és technológiájába.

 

Hogyan kezdődött a kapcsolata az innovatív pedagógiával?

Már pályakezdőként megtapasztalhattam a szabadságot a módszertan kiválasztásában, s mivel szakdolgozatomat a nyitott tanítási formákból írtam, apró lépésenként megpróbáltam ennek elemeit a hagyományos oktatás keretei közé átvinni. Természetesen kezdeti szakmai idealizmusom kis idővel realizmussá alakult, s felismertem, hogy bármennyire szabad kezet adott az akkori iskolavezetés a módszertan terén, a kimeneti követelmények, a magas osztálylétszámok, a csengetési rend, a tanulók és tanárok leterheltsége, illetve a tárgyi erőforrások szűkössége erősen behatárolja a lehetőségeimet, ezért inkább a hozzáállásomban, mint a nyitott tanítás módszertanában maradtam diákközpontú.

A digitális eszközök osztálytermi alkalmazása bővítette ezeket a lehetőségeket? Mikor kezdte beépíteni az oktatási gyakorlatába a technológiát?

Iskolánk IKT-eszközökkel való ellátottsága már a 90-es évek közepétől kiemelkedő volt, 1998-ban pedig már az internetet is bevezették, ezért több kollégámmal együtt részt vettünk egy oktatásiinformatikus-képzésen. Ezen vált személyes kutatási területemmé az internet és a nyitott tanítási formák kapcsolata, illetve ekkor kanyarodott érdeklődésem a digitális pedagógia felé, bár ez a terület akkoriban még gyerekcipőben járt itthon is.

Pár évvel később – a kétezres évek elején – elvégeztem az ELTE-n a médiapedagógia szakot, ami még egy lépéssel közelebb vitt a digitális pedagógia módszertanához, legfőképpen az IKT-eszközök és alkalmazások megismerésének területén.

2011-ben kapcsolódtam be iskolánk témahetének szervezésébe, ez is egy újabb lépcsőfok volt, hiszen a program a kezdetektől tudatosan kapcsolta össze a projektpedagógiát és a digitális módszertant. A szabadabb kereteknek köszönhetően a kollégáimmal kipróbálhattuk azokat a módszertani és technológiai lehetőségeket, amelyeket addigi képzéseink és egyéni tanulásunk során megismertünk. A témahét tapasztalatai lassan és elemeiben szivárogtak be később a tanóráinkba.

2018-ban két díjat is kapott a Rákóczi a Digitális Témahéten. Az egyiket, az Aktív iskola különdíjat éppen azért, mert az intézmény minden diákja és tanára részt vesz a programon. A másikat, a Médiatudatosság különdíjat Ön nyerte a pedagóguspályázaton. Milyen projekttel?

A Témahéten évek óta több kollégámmal vezetjük a Stáb nevű tudósítóprojektet, amely egy médiatudatosságot fejlesztő komplex projektté fejlődött az évek során. Úgy is mondhatjuk, hogy projekt a projektben, hiszen az erre jelentkező diákok egy szerkesztőséggé válva nemcsak az adott év közös intézményi témáját dolgozzák fel (2018-ban például a média és a gyermekvédelem volt a téma, 2017-ben a fenntarthatóság), hanem rendre tudósítanak a többi tanulócsoport projektjéről. Teszik ezt blog vagy éppen híradó formájában.

Hogyan szervezték, szervezik a témaheteket? Ennek is van külön pedagógusstábja?

Igen, a teljes intézmény bevonása rengeteg szervezőmunkát igényel. Ezért már az első évben felállt egy kisebb csapat erre a feladatra. Később aztán ezekből a tanárokból, illetve újabb csatlakozó kollégákból alakult meg az innovációs munkaközösség, amelyet 2016 óta vezetek. Nemcsak a létszámunk, a feladataink is bővültek, hiszen a munkaközösség a témahét szervezésén kívül belső képzésekkel, módszertani támogatással igyekszik tovább érzékenyíteni a kollégákat a digitális pedagógia iránt. Ez persze a saját szakmai tudásom folyamatos megújítását is igényli, vagyis újabb motivációt jelent a fejlődésre. A 2018/19-es tanévben például – fenntartónk, a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum szervezésében – több kollégámmal együtt részt vettem szakmai tantárgyak e-learning tananyagainak fejlesztésében a Canvas felületén, így betekintést kaptunk a távoktatás módszertanába és technológiájába.

Ezek a tapasztalatok hasznosultak a digitális munkarendben? Mekkora kihívást jelentett a váratlan átállás 2020 tavaszán?

A digitális munkarend meghirdetésekor inkább kíváncsiságot és motivációt éreztem, mint kétségbeesést, hiszen sok újdonságot és innovációs lehetőséget kínált a hirtelen jött kényszerhelyzet. Iskolánkban már az online tanítás elindítása előtti héten workshopokat tartottunk a Google Classroom használatáról, hogy kollégáink valamennyire felkészülten vághassanak bele egy esetleges távtanításba. Aktívan részt vettem a távtanítás idejére bevezetett intézményi irányelvek kidolgozásában, elkészítettem a tanárok által is használható módszertani kisokost és a diákoknak szóló motiváló szabályrendszert. Több kollégámmal együtt folyamatosan mentoráltuk és segítettük azokat a kollégáinkat, akik kevesebb előképzettséggel rendelkeztek az IKT-módszertan területén.

Mit tart a legnagyobb pedagógiai sikerének a digitális munkarendben töltött időszakban?

Személyes sikeremnek is tartom, hogy intézményünkben különösebb fennakadás nélkül tudott elindulni a digitális munkarend 2020. március 16-án hétfőn, nem kellett rendkívüli szünetet elrendelni, és mind a tanárok, mind a diákok viszonylag könnyen tudták venni az akadályokat ebben a kényszerhelyzetben.

Adódtak nehézségei a távtanításban? Milyen problémái voltak, és hogyan kezelte ezeket?

Legnagyobb nehézségekbe osztályfőnökként ütköztem, ugyanis nehéz volt személyes kontaktus nélkül átlátni és összefogni az osztály és az egyének munkáját, motiválni a leszakadókat vagy lemaradókat, és folyamatosan tartani a kapcsolatot a szülőkkel is. Ezen a területen tapasztaltam a leginkább, hogy sokkal nagyobb erőfeszítéseket kell tennem, sokkal több egyéni online beszélgetésre és folyamatos motivációra van szüksége a diákjaimnak.

Ugyanakkor a személyes jelenlét hiánya miatt szaktanárként is erős indíttatást éreztem olyan módszerek, feladatok fejlesztésére, amelyek valamilyen mértékben pótolni tudják ezt a „deficitet”, illetve erősíthetik a diákok idővel lankadó lelkesedését.

Milyen volt az együttműködése a diákjai szüleivel?

A szülők részéről alapvetően partnerséget tapasztaltam, folyamatosan értesítettem őket a változásokról, szabályokról. Mivel az online kommunikáció (e-mailen és Facebook-csoportban) már a távtanítás időszaka előtt is megszokott volt a szülőkkel való kapcsolattartásban, ez nem okozott fennakadást.

Mit tanult meg ebben az időszakban a problémák és megoldásuk kapcsán? Van-e szakmai hasznosulása Ön szerint ennek a saját, illetve iskolája oktatási gyakorlatában?

A távtanítás egyik sikerének tekintem, hogy – bár iskolánkban a digitális kompetencia fejlesztése mindig a kiemelt szempontok között szerepelt – kollégáim és diákjaink a kényszerhelyzet hatására egyre magabiztosabban használják az osztályteremben a digitális pedagógia módszereit, az IKT-eszközöket, illetve a formatív értékelés eszközei észrevétlenül épültek be a pedagógiai gyakorlatukba. A digitális munkarendben megismert Google Classroom nagy segítségünkre van a 2020/21-es tanévben, s véleményem szerint a jövőben is.

Mit gondol, hol tart ma? Milyen szakmai célokat szeretne elérni?

Nem tűzök ki magam elé hosszú távú célokat. A tanításban is mindig megpróbálok az adott helyzethez úgy igazodni, hogy a diákjaim és jómagam is a körülményekhez képest a lehető legjobban érezzük magunkat a tanulási folyamatban – az irreálisan magas tanulói óraszámok, tananyagmennyiség és kimeneti követelmények ellenére is. Ebben gyakran hívom segítségül a digitális pedagógiai módszereket. A jelen helyzet nagy rugalmasságot, alkalmazkodókészséget és kreativitást kíván mindannyiunktól, engem ez nem elkeserít, hanem felpezsdít.

 

Az interjút készítette: Szabados Tímea, a DPMK digitális pedagógiai fejlesztője