A koronavírus-járvány okán 2020 tavaszán bevezetett digitális munkarend komoly kihívást jelentett a köznevelés szereplői számára. A távtanítás időszakában ugyanakkor sok pedagógus és iskola jól vizsgázott: munkájuknak köszönhetően sokszínű͕, a kényszerű helyzet lehetőségeit kiaknázó módszertani megoldások születtek az intézményeikben. Cikksorozatunkban a rendkívüli helyzethez figyelemre méltó módon alkalmazkodó pedagógusokat és intézményeket mutatunk be. Célunk, hogy a széles közönség is megismerje történeteiket, tapasztalataikat, a távtanítás során kialakított jó gyakorlataikat, hiszen ezzel másokat is inspirálnak: ösztönzőleg hathatnak a pedagógusok szakmai fejlődésére, illetve segíthetik az iskolákat a szervezeti kultúrájuk, oktatási gyakorlatuk megújításában.

Sorozatunk harmadik részében ismerkedjenek meg Krepsz-Kapai Bernadettel, aki a távtanítás bevezetése előtt is nagy hangsúlyt fektetett a digitális pedagógiára. A vele készült interjúból megtudhatjuk, hogyan ismerkedett meg a projektmódszertannal, a kódolással, továbbá azt, milyen képzéseken vett részt, amelyek a későbbiekben megkönnyítették munkáját az új munkarend bevezetésekor. Jelmondata, a „Semmi sem lehetetlen!” és a gyerekek lelkesedése átsegítette a legnagyobb nehézségeken is.

Krepsz-Kapai Bernadett tanító, gyógypedagógus, a Zalaapáti Gábor Áron Általános Iskola tanára. A digitális pedagógiával már pályája kezdetén kapcsolatba került, hiszen tanító szakon az informatikát választotta műveltségi területként. 2015 óta informatika tantárgyat is tanít 5–6. osztályban.

 

Mikor és hogyan került kapcsolatba a digitális pedagógiával?

2015-ben lettem figyelmes a Digitális Témahét pályázati felhívására, és gondoltam, megpróbálom. Semmi sem lehetetlen! – ez lett a jelmondatom. Az elején bizonytalanság jellemzett, de a vezetőség mindenben támogatott, és a gyerekek arca, lelkesedése megerősített abban, hogy jó, amit csinálunk. Projektünk címe Döbrög Lapja volt volt.

2016-ban már előre kigondolt projekttel vágtam bele a Digitális Témahétbe, a gyerekek mellett több lelkes kollégát sikerült magam és a projektem mellé állítani.  Tavaszi jeles napok című munkánkkal a Pedagógus díj II. helyezését értem el.

A következő tanévben, Sok kicsi sokra megy címmel, már olyan projektet dolgoztunk ki kolléganőmmel a Digitális Témahétre, amelybe az egész iskolát bevonhattuk. E tanév októberében csatlakoztunk először a Code Week kezdeményezéshez: egy flashmob-felhívás keretében iskolánk tanulói az A betűt formázták meg.

A 2018-ban osztályfőnök lettem egy olyan osztályban, amelynek tanulói közül sokan rendelkeztek tanulási problémát jelző szakvéleménnyel. Ennek ellenére, lelkesedésük nem ismert határt: részt szerettek volna venni a Digitális Témahéten. Projektünkkel, az 5letes 5letekkel különdíjat nyertünk.

Ebben a tanévben már tudatosan figyeltem arra, hogy iskolai szinten is részt vegyünk az európai Kódolás Hetén. A programsorozat részeként, a Mobility-Győr Digitális Élményközpont országos versenyt hirdetett az általános iskolák 5–6. osztályos tanulói számára a  Programozd a jövőd! c. projekt keretében, melyre mi is beneveztünk, és országos első helyezést értünk el.

A 2019/2020-as tanévben is részt vettünk a Kódolás Hetén, ahol a Kódséta a méhek országában c. pályázaton különdíjat nyertünk a kolléganőmmel.

Az évek során folyamatosan bővítettem tudásomat: részt vettem a Tanulás jövője c. MOOC-kurzusokon, és elvégeztem a digitális szaktanácsadói képzést. Emellett elindultam a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ pályázatán is, amelyet kompetenciafejlesztést támogató módszertani segédanyagok és tananyagtartalmak fejlesztésére írtak ki. Nyertes pályázatunk témája az volt, hogyan használható a digitális pedagógiai módszertan a kiemelt figyelmet igénylő gyerekek kognitív és szociális kompetenciáinak fejlesztésére.

 Gőzgéptől a mesterséges intelligenciáig elnevezésű projektünkkel ebben a tanévben is részt vettem osztályommal a Digitális Témahéten – a digitális oktatás keretein belül. Elindultunk a DTH különdíjai között a gödöllői kastély által meghirdetett honlaptervező pályázaton, és Egérváry Elemér honlapjával 5–6. osztályos gyerekekből álló csapatunkkal országos I. helyezést értünk el

A digitális pedagógia területén jártas tanítóként milyen kihívást jelentett Ön számára a távtanítás és a digitális munkarend?

A digitális munkarend nem ért váratlanul, számítottam rá. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a szaktanácsadói továbbképzésen jól használható lehetőségeket ismerhettem meg, így naprakész tudással rendelkeztem.

Iskolánkban a fokozatosság jellemezte a digitális munkarendre való átállást. A fő szempont a vezetőség részéről az egységesség volt. Először az osztályommal kezdtük el tesztelni, használni a Google Tantermet. Fontos volt a kis lépések elve. A gyerekek könnyen tudták kezelni a felületet, ami működött okostelefonon, tableten, laptopon is. Ezért javaslatot tettem a vezetőségnek, hogy jó lenne ezt a felület használni az egységes kommunikációhoz. Tapasztalatainkat megoszthattuk a kollégákkal is egy webinárium keretében.

A távtanítás eleinte nekem is nehézséget is okozott. Minden eszközön más-más felületként jelent meg például a Google Classroom, ezért kezdetben mindig volt előttem egy telefon, egy tablet és egy laptop is, hogy segítséget tudjak adni a gyerekeknek. A gyerekek az elején elvesztek a tanulandó anyagok és feladatok között, ezért számukra egy tanulási „menetrendet” alakítottam ki. Az is fejtörést okozott, hogy hogyan mondjam el a gyerekeknek a tananyagot. Első körben például hangos ppt-t készítettem nekik. Azonban azt is fontosnak tartottam, hogy ne csak passzív befogadóként kapják az anyagot, hanem online is lássam őket, és kapcsolatot tudjak velük létesíteni. Ezért – a Virtuális osztályterem a Webex Meetings használatával – szem előtt a biztonság című webináriumon hallottakat felhasználva – a webex.com felületet kezdtem el használni a gyerekekkel. Nagyon fontos volt, hogy a határidőket rugalmasan kezeljük – ha egy családban például 4 gyerekre egy eszköz jut, akkor a határidő tartása nem volt elvárható.

Milyen volt az együttműködése a diákjai szüleivel? Miként támogatták egymás munkáját?  

A szülőkkel való kapcsolattartás a digitális oktatás során megerősödött. A célom az volt, hogy amennyire lehet, tehermentesítsem őket. Ha például a gyerekek elakadtak bármelyik feladatban, tudták, hogy nekem bármikor írhatnak, és segítem őket. Ha viszont valamelyik diákom szerette volna ellógni a feladatleadást, akkor tudtam, hogy bármikor írhatok a szülőknek, akik partnerek voltak, és segítettek abban, hogy a gyerekük megoldja és leadja a feladatát. Nagyon jó együttműködés valósult meg a szülőkkel.

Mit tanult meg ebben az időszakban a problémák és megoldásuk kapcsán? Van-e szakmai hasznosulása Ön szerint ennek az időszaknak a saját, illetve iskolája oktatási gyakorlatában?  

Azt mindenképpen, mennyire fontos, hogy az együttműködés, a tolerancia mindig jelen legyen a digitális tantermünkben. Nem szabad, hogy az iskola a plusz terheket bevigye az családok életébe, mi, pedagógusok viszont úgy tudjuk legjobban megoldani a problémákat, ha lelassulunk, és rugalmasan próbálunk alkalmazkodni az új helyzethez. A távtanulás akkor lesz eredményes, ha a szeretet és az elfogadás a háttere.

Hogy látja a jövőt, milyen szakmai célokat szeretne elérni?

A digitális pedagógia olyan terület, ami folyamatosan fejlődik, ahol mindig is lesznek tanulandó új dolgok, és ahol soha nem lehetünk naprakészek. Az elkövetkező években is szeretnék csatlakozni a Témahetekhez (Digitális Témahét, Kódolás Hete), ami a közös munka élményén túl minden évben új módszertani ötleteket hoz. Szeretnék továbbra is részt venni a webináriumokon, ahol új módszertani ismeretekkel, alkalmazásokkal talákozhatok. Számomra örök biztonságot nyújt, hogy tudom: nem vagyok egyedül. Szuper, segítőkész kollégákkal ismerkedhettem meg a DPMK-nál, akik bármikor segítenek, ha elakadok. Mert valljuk be: ilyen sokszor előfordul, de soha nem elutasítást, hanem mindig segítséget kapok tőlük. Én vagyok a bizonyíték arra, hogy: tanulni soha nem késő!

Az interjút készítette: Antal Eszter, a DPMK digitális fejlesztője