Versenyképes tudáshoz segít hozzá a Digitális Témahét

A Digitális Témahét projektjei révén a tanulók olyan versenyképes tudást szerezhetnek a csatlakozó partnerek és a résztvevő tanárok segítségével, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a jövőben keletkező vagy megváltozó munkaköröket be tudják tölteni mondta el dr. Solymár Károly, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára a Témahét február 27-én tartott budapesti sajtótájékoztatóján.

A sajtótéjékoztatón dr. Solymár Károly mellett jelen volt dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár, valamint Horváth Ádám, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. Digitális Pedagógiai Módszertani Központjának állandó szakértője.

Dr. Maruzsa Zoltán a sajtótájékoztatón elmondta: örömmel tapasztalja, hogy a digitális technológiákat milyen kreatívan, milyen sokoldalúan állítják az iskolák az tanítás céljainak szolgálatába, ezért nagy várakozással tekint a Témahét pályázatainak díjátadója elé, amely idén is a hazai oktatás leghaladóbb, leginnovatívabb megoldásainak seregszemléje lesz.

Horváth Ádám, a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ állandó szakértője kiemelte, hogy a Digitális Témahét az elmúlt évek során sikerrel bizonyította, hogy nemcsak egy-két, kivételes helyzetben lévő intézmény számára nyílik lehetőség a digitális pedagógia alkalmazására, hanem mára  egyre több iskola számára válik természetessé a módszertan megújítása a digitális eszközök segítségével.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kezdeményezésére 2016-ban elindított Digitális Témahét évről évre a digitális pedagógia legfontosabb hazai eseménye. A tanév rendjében is szereplő program idén március 23. és 27. között kerül megrendezésre, és fő célkitűzése, hogy a közoktatásban tanuló diákokat minél inkább felkészítse a digitális eszközök célzott és tudatos használatára. A Témahét során nyert tapasztalatokat a diákok és a pedagógusok remélhetőleg mind gyakrabban használják majd a program lezárulása után, a „hétköznapi” tanulás keretei között is, ezzel is elősegítve, hogy az iskolából kilépő diákok képesek legyenek a technológiát komplex problémák megoldására használni, és sikeresen helyt tudjanak állni a továbbtanulás vagy a munka világának digitális elvárásai között.

A digitális átállást – azaz az iskolák mindennapjainak közelítését ahhoz a világhoz, amelyben a gyerekek és a felnőttek a tanórákon kívül élnek – nem lehet kikerülni, de ebben a folyamatban nehéz egyedül előre lépni. A Digitális Témahét egy olyan támogató hálózat, amely nemcsak az egymástól való tanulást teszi lehetővé az egyes tanárok és intézmények számára, hanem azt is, hogy mindenki a saját ütemében fejlődve lépjen szintet.

Dr. Solymár Károly helyettes államtitkár arra biztatta az iskolákat és minden olyan szervezetet, céget, szakembert, amelyek és akik programjukkal hozzá tudnak járulni a diákok digitális kompetenciafejlesztéséhez, hogy csatlakozzanak a Digitális Témahéthez.

 

Regisztráció a Digitális Témahétre: digitalistemahet.hu/regisztracio/iskola

Regisztráció a szakmai műhelyekre: Digitális Témahét 2020 – Indul a szakmai műhelysorozatunk

Webináriumsorozat – Ötletek a Digitális Témahétre

További információk:

dpmk.hu
digitalistemahet.hu
Digitális Témahét Tanári Fórum
Digitális Témahét Facebook oldal
Digitális Témahét YouTube csatorna

A Digitális Témahét a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ koordinálásában, az EFOP-3.2.15-VEKOP-17-2017-00001, A köznevelés keretrendszeréhez kapcsolódó mérés-értékelés és digitális fejlesztések, innovatív oktatásszervezési eljárások kialakítása, megújítása c. projekt keretében, valamint az EMMI támogatásával került megrendezésre.