Kortárs költők fogságában – digitális szabadulószoba irodalomórán

A verselemzés örök mumus a diákok számára, mint ahogyan a kortárs irodalom is. E kettőt vitte közelebb a 9.g osztály tanulóihoz Kaszás Erzsébet és Kriston Attila digitális pedagógiai projektje a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Budai Középiskolájában. A 4. Digitális Témahéten, 2019 áprilisában megvalósított program minden szempontból elérte a célját: kiszabadították a fogságból a kortárs költőket és műveiket, a közreműködők pedig elnyerték „Az iskolai könyvtárak az információs műveltségért”, valamint a Giving Hungary Alapítvány különdíját.

Kaszás Erzsébet 1981 óta tanít magyar nyelvet és irodalmat, bő tíz éve pedig már mozgóképkultúrát és médiaismeretet is. Saját megfogalmazása szerint 15 évvel ezelőtt lett digitális bevándorló. Kriston Attila 2010-ben kollégiumi nevelőtanárként kezdte, ott érte utol a digitalizáció szele, magyart és „médiát” tanít ő is. 2014 óta dolgoznak együtt a „Budaiban”, de ismeretségük jóval korábbra nyúlik vissza. Összeszokott, rutinos alkotópárosról van szó, jónéhány digitális pedagógiai projektet terveztek és valósítottak meg az elmúlt években.

Kortárs irodalom a Digitális Témahéten? Első hallásra nem feltétlenül magától értetődő választás. Honnan jött a projekt témája?

Kaszás Erzsébet: Két éve kapcsolódtunk be az MTA–ELTE Digitális Írástudás és Irodalomoktatás Kutatócsoport programjába, amely azt vizsgálja, milyen hatással van a digitális eszközök alkalmazása az irodalomoktatásban a tanulói motivációra, a szövegértésre és értelmezésre. A kutatásban közreműködő hét pedagóguskollégával hosszasan ötleteltünk tavaly nyáron, hogy mi legyen a vezérfonala a munkának, és végül úgy döntöttünk, hogy a kortárs irodalom felé fordulunk.

Kriston Attila: Kiindulópontunk a 2017-ben megjelent Szívlapát – Kortárs versek című antológia volt. A „Kortárs költők fogságban – digitális szabadulószoba” elnevezésű projektünk tematikája alapvetően e kötet nagyobb témaköreihez igazodott: szerelem, születés és elmúlás, istenkeresés, lét és nemlét, ars poetica, történelem és közélet.

Mi volt a vezérelv a projekt összeállításakor? Milyen módszertan szerint haladtak?

Kaszás Erzsébet: A tervezéskor természetesen nem az volt a legfontosabb, hogy melyik digitális eszközzel, programmal vagy alkalmazással lenne jó, ha megismerkednének, illetve elmélyülten foglalkoznának a diákok. Azt tartottuk szem előtt, mi a pedagógiai cél, ezeket milyen készségek és képességek felhasználásával, egyben fejlesztésével próbáljuk meg elérni, aztán a következő lépésben áttekintettük, hogy ezekhez milyen platformokat, programokat, továbbá milyen munkamódszereket rendelhetünk. Összetett feladat ez, hiszen egy teljes héten át tartott a projekt, napi öt tanórában. Ez alatt kellett eljuttatni a csapatokat a starttól, megannyi részmunkán át a végproduktumokig, az összefoglaló újságig és videóig.

Kriston Attila: A digitális eszközök használatával a tanulók megtapasztalhatták, hogy az irodalom nem, vagy nem csak történelem, hanem a saját koruk valóságának része. A művek mellett láthatták a kortárs alkotók oldalait, blogjait, a közösségi oldalakon megosztott vallomásaikat, vagyis közvetlen kapcsolatba kerülhettek a kortárs irodalommal. A bevett, klasszikus feladatok mellett nagy hangsúlyt kaptak a kreatív-produktív szövegfeldolgozási lehetőségek, a kép-, a kiadvány- és a videószerkesztés is. A projektben részt vevő 9. évfolyamos osztály 33 tanulója négyfős csoportokban együttműködve teljesítette a játékos elemekkel gazdagított, rendkívül intenzív hetet.

Mennyi idő kellett a program megtervezéséhez, előkészítéséhez, a végleges menetrend összeállításához, az eszközök előkészítéséhez?

Kaszás Erzsébet: Őszintén szólva, soha nem összegeztük ezt. Biztosan nem túlzok, ha azt mondom, hogy a feladatok kidolgozása, a webes felületek és a szabadulószoba kialakítása, a számítógépes programok előkészítése, a heti, majd a napi forgatókönyv összeállítása legalább 60 órát igényelt.

Kriston Attila: És ebben a 60 órában nincs benne maga a Témahét, amikor nélkülözhetetlen az állandó tanári közreműködés az eredményes előrehaladás érdekében. Mellettünk szól az, hogy rutinos projekttervezők és -megvalósítók vagyunk, rengeteg tapasztalatot szereztünk az elmúlt években: ez volt a negyedik Digitális Témahét, amelyen elindultunk, és más, hasonló projektekben is közreműködtünk már, tanóráinkon jó ideje helyet kapnak digitális pedagógiai tartalmak, gyakorlatközpontú elemek.

Hogyan vágtak bele a diákok a projektbe? Milyen volt a fogadtatása az egyes feladatoknak?

Kaszás Erzsébet: Kellemes izgalommal és kíváncsisággal várta az osztály a Témahetet. Előzetesen semmilyen speciális felkészülésre nem volt szükség, hiszen ez az egész nem erről szól. Az elején még nem tudhatták, mi vár rájuk, hiszen mindig csak a következő feladatot ismertettük velük. Az első napot a könyvtárban kezdtük, a tanulóknak fel kellett kutatniuk a Szívlapát kötet előzőleg eldugott példányait. A kötetekben aztán találtak egy lapot a saját és a csoportjuk nevével, ennek alapján kellett megkeresniük egymást. Az így összeállt négyfős csoportok a média-, illetve az informatikaterembe költöztek, és elindult a felfedezés, az alkotók és a versek megismerése. Plakátot terveztek az iskolai könyvtárnak a kiadvány népszerűsítésére, emellett prezentációkészítés, kreatív írás, versértelmezés és gondolattérkép-készítés is helyet kapott a feladatok között. A harmadik nap első felében gyűjtőmunkát végeztek, a kortárs alkotások témáihoz kerestek előzményeket a magyar, illetve a világirodalomban. „Váltásban” négy csoport a könyvtárban, négy a neten kutatott, aztán online idővonalra vetítették a találatokat.

Kriston Attila: A szerencsés véletlennek köszönhetően erre a napra időzíthettünk egy külső programot is. Kimozdulhattunk az iskolából, ellátogattunk a Virányosi Közösségi Házba, ahol megtekintettük Dániel Andrásnak a Szívlapát antológiához készített eredeti illusztrációit. Ehhez kapcsolódott egy otthoni munka is, saját illusztráció készítése a csoportok verseihez. A negyedik és az ötödik nap hozta el aztán a „végső ütközetet”: videós verselőzetest és egy népszerűsítő újságot kellett tervezniük, elkészíteniük, majd bemutatniuk a csapatoknak. Ez alaposan megmozgatott mindenkit, a csapatok minden energiájukat és kreativitásukat mozgósították.

Nagyon masszív a program, feszes tempót diktáltak tanítványaiknak. Voltak komolyabb elakadásaik a tanulóknak? Netán volt olyan pillanat, amikor a legszívesebben bedobták volna a törölközőt?

Kaszás Erzsébet: A korábbi évek tapasztalatai alapján úgy kellett terveznünk, hogy ezt lehetőleg elkerüljük. Mindenki nagy lendülettel vetette bele magát a munkába. Nyilvánvaló, hogy voltak megtorpanások, elbizonytalanodások, inspirációhiány, megannyi kérdés a feladatok értelmezésében vagy egy-egy számítógépes program használatakor. Ezért szükséges az állandó, intenzív jelenlét a pedagógusok részéről, hogy ezeken a pontokon átlendüljenek a diákok.

Kriston Attila: Látványos volt az, hogy a hét második felére már fáradó tanulók hogyan kaptak szárnyra a videós feladat megvalósításakor. Nagyon komoly belső motiváció vitte őket a cél felé, pontosan tudták, hogy kiemelt figyelem kíséri majd a filmet az osztálytársaik részéről, akik itt és most a versenytársaik is voltak.

Milyen tapasztalatokkal zárták a Témahetet?

Kaszás Erzsébet: Annyiféle feladat és megmérettetés volt, hogy mindenki megtalálta azt, amit a magáénak érzett, ami sikerélményt adott neki. És ez nagyon fontos. Harminchárom diák, harminchárom külön világ mozgott együtt, egy közös cél érdekében: volt, aki az aprólékos, precíz információszerzésben jeleskedett, volt, aki a kreatív írásban, volt, aki a videó képi világának megtervezésében. Ez a hagyományos frontális oktatásban nem vagy csak kevéssé érhető el. Mint ahogyan az sem megszokott, hogy a diákok prezentálják és értékelik a saját munkájukat, aztán véleményezik a társaikét is. És természetesen mi is értékeltük őket, volt pontozás és a legvégén osztályozás is. Senki nem kapott elégtelent, ami egy átlagos dolgozatnál elvétve fordul elő. A tanulók sikerként tekintettek a közös munkára és az elért eredményekre, ugyanakkor el kell mondjam, hogy sok energiát vett ki belőlük ez az öt nap, és jólesett „visszabújniuk” a kevésbé intenzív, frontális oktatási körülmények közé.

Kriston Attila: Én is az önreflexiót és a visszajelzést emelem ki, mivel mindkét elem hangsúlyos szerepet kapott az egész hét során. És úgy gondolom, hogy a Témahét után már nem számít mumusnak a verselemzés, a diákok rájöttek arra, hogy nem kell tartaniuk tőle, meg tudják oldani a feladatot, méghozzá úgy, hogy az örömet is okoz nekik. Egyébként nálam bevált az a módszer, hogy a projekt megvalósítása közben, minden nap végén egy táblázatban rögzítem a legfontosabb tapasztalatokat, tanulói visszajelzéseket: melyik feladat működött és melyik kevésbé, milyen gondok adódtak munka közben, hogyan lehetne tökéletesíteni a program egyes elemeit. Ez a folytatásban, a következő hasonló projekt tervezésekor nagyon hasznos lesz.

Hol és hogyan adtak hírt a projektről a szakmai közönség, illetve az érdeklődők számára?

Kaszás Erzsébet: Természetesen igyekeztünk elérhetővé tenni a legfontosabb anyagokat. Saját weboldalt hoztunk létre a projektnek, ahol minden fellelhető, nemcsak a tematika, a részfeladatok, de még a csoportok által készített produktumok is. Az MTA–ELTE Digitális Írástudás és Irodalomoktatás Kutatócsoport Szívlapát-projektjének oldalán is megtalálható szinte ugyanez, és a különböző szakmai blogokon, illetve a Facebookon is megosztottunk tartalmakat. Azt, hogy kik és hányszor nézték és osztották meg ezeket, már nem követtük, erre végképp nem jutott energiánk.

Kriston Attila: Én leginkább hírként futottam bele a projektbe a neten. A lényeg az, hogy pár kattintással elérhető a program teljes anyaga, és kedvére szemezgethet belőle az, aki akar.

Mennyire speciális, tehát intézményre, osztályra, tanulói közösségre szabott a Kortárs költők fogságban – digitális szabadulószoba elnevezésű projekt?

Kaszás Erzsébet: Megítélésem szerint ott, ahol van szándék rá és ahol adottak a körülmények, meg tudnák valósítani a projektet. Azt azért el kell mondani, hogy iskolánkban több számítógépterem is van, ebből kettőt egy teljes hétig használhattunk, és nemcsak az eszközök, hanem a programok is rendelkezésre állnak a videóvágáshoz, a prezentációkészítéshez, a kiadványszerkesztéshez. A projektet megvalósító 9.g osztály fele médiatagozatos, így nemcsak érdeklődik az előbbiek iránt, hanem valamennyi tapasztalata is van már ezen a téren. Emellett „kivehettük” az osztályt az órarendi keretből a Témahét idejére. Ezek nélkülözhetetlen előfeltételei egy ilyen projekt megvalósításának.

Kriston Attila: Érdemes „kicsiben is” gondolkodni, a program egyes elemei tanórai keretben is alkalmazhatóak. Különféle projektek egy-egy modulját rendszeresen felhasználom én is, például – egy korábbi témahetes projektelemet „bevetve” – áldokumentumfilmet forgattak, majd elemeztek egy hónapon át, heti két órában a médiatagozatos diákok.

Jövőre is lesz Digitális Témahét. Részt vesznek rajta? Ha igen, milyen projekttel készülnek?

Kaszás Erzsébet: Természetesen részt veszünk rajta, de minden más egyelőre maradjon titok.

 

Csatlakozzon Ön is intézményével a Digitális Témahéthez, és nyerjen értékes díjakat, hasznos eszközöket a pedagógusok és a diákok számára!

Regisztráció a Digitális Témahétre: digitalistemahet.hu/regisztracio/iskola

Regisztráció a szakmai műhelyekre: Digitális Témahét 2020 – Indul a szakmai műhelysorozatunk

További információk:

dpmk.hu
digitalistemahet.hu
Digitális Témahét Tanári Fórum
Digitális Témahét Facebook oldal
Digitális Témahét YouTube csatorna

 

A Digitális Témahét a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ koordinálásában, az EFOP-3.2.15-VEKOP-17-2017-00001, A köznevelés keretrendszeréhez kapcsolódó mérés-értékelés és digitális fejlesztések, innovatív oktatásszervezési eljárások kialakítása, megújítása c. projekt keretében, valamint az EMMI támogatásával került megrendezésre.